Amíg nagyon messze innen emberek küzdenek azért, hogy eldöntsék, melyik irány szolgálja jobban az életben maradásukat, vagy melyik útvonal a gyorsabb és kényelmesebb, olyan struktúrák között próbálnak navigálni, mint utca, kocsik, metróaluljárók, koldus-adománygyűjtő-szendvicsember szentháromsága, addig én itt, ebben a végtelen térben és végtelennek tűnő időben azon tűnődöm, mit jelent az, hogy az „enyém”.

Miközben azok a nagyon messzi emberek próbálják megteremteni a mindennapok kihívásait elviselendő belső szigetet, vagy azt a privát világot, melybe még bizalmasabb kapcsolataik során is hosszú próbatételek után jut az ember, én próbálom megtartani annak az emlékét, milyen volt rendszerekben lenni. És amíg az ő ...